Zsoltárok 139 — Magyar Szent Biblia

1 Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára.

2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat.

3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.

4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!

5 Elõl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.

6 Csodálatos elõttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt.

7 Hová menjek a te lelked elõl és a te orczád elõl hova fussak?

8 Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:

10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.

11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,

12 A sötétség sem borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.

13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.

14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.

15 Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében.

16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.

17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!

18 Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.

19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tõlem!

20 A kik gonoszul szólnak felõled, [és nevedet] hiába veszik fel, a te ellenségeid.

21 Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?

22 Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek!

23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!

24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!